Bemutatkozás      Hírek      Árajánlat   
Hivatalos Puskás ajándéktárgyak

 

PUSKÁS FERENC (1927-2006)

Minden idők legismertebb magyar embere, a futballtörténet egyik legnagyobb játékosa, minden idők első számú góllövője. Az ötvenes években a csúcsra vitte a magyar válogatottat, amelynek kapitánya volt: olimpiai aranyérem, világbajnoki ezüstérem, négyéves veretlenség, az angolok első legyőzése a Wembleyben (6:3 „Az Évszázad Mérkőzésén”) – hogy csak a nagy menetelés legismertebb jellemzőit említsük.
Puskás Ferenc családjával Nyugat-Európába emigrált az 1956-os magyar forradalom után, amelyet vérbe fojtott a kommunista Szovjetunió. A világ legjobb csapatához, a Real Madridhoz került, amelyben kilenc éven át halmozta a sikereket és a gólrekordokat. Háromszor nyert Bajnokok Ligáját a Reallal, a legemlékezetesebb a glasgow-i döntő 1960-ból, amikor Puskás négy góllal vette ki a részét az Eintracht Frankfurt legyőzéséből (7:3).
Puskás Ferenc edzőként körbejárta a világot, minden kontinensen dolgozott, legnagyobb sikere a görög Panathinaikosszal elért BL-döntő valamint ausztrál bajnoki és kupagyőzelem a South-Melbourne-nel.
A hazájába először huszonöt év múltán térhetett vissza a büntetés veszélye nélkül, s az 1989-90-es politikai rendszerváltozás után végleg hazatelepült feleségével, rövid ideig még a magyar válogatottat is irányította szövetségi kapitányként. Életének utolsó hat évét kórházban töltötte Budapesten, súlyos Alzheimer-kórban szenvedett. Temetésén a világfutball nagyságai és rajongók tízezrek kísérték végső nyughelyére, a Szent István Bazilikába. Madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano szerint csak embernek volt nagyobb, mint játékosnak… se szeri, se száma a legendáknak, és igaz történeteknek arról, hogy miként segített mindenkinek, aki hozzá fordult a kérésével: a kommunista Magyarországon befolyása, népszerűsége révén, később Spanyolországban pedig már a vagyona révén is: pénzt, lakást, egyetemi felvételit, drága orvosi kezelést, értékes ajándékot adott vagy járt ki ismerősöknek és ismeretleneknek, mert ugyanúgy szerette a rajongóit, ahogyan azok őt…


HIVATALOS PUSKÁS AJÁNDÉKTÁRGYAK

Az érdeklődés Puskás Ferenc varázslatos személye iránt az évtizedek alatt nem csökkent, sőt egyre inkább növekszik. Könyvek, filmek százai készültek világszerte a nagy magyar játékosról, híres meccseiről, világverő csapatairól, hazájában, Magyarországon pedig csak mostanában kezdik igazán újra felfedezni a kommunista média által eltitkolt, elferdített Puskás-mítoszt. Ennek a folyamatnak volt része a Puskás életét bemutató 2005-ben megjelent három kiadást megért életrajzi könyv és lesz újabb  látványos állomása a Budapesten az idén ősszel bemutatandó nagyszabású dokumentumfilm.
Puskás Ferenc rajongóinak szükségük van arra, hogy tárgyak, személyesen megszerezhető ereklyék révén emlékezhessenek a nagy gólkirályra, s a Magyarországra látogató külföldiek is régóta keresik a Puskással kapcsolatos ajándékokat. A legendás futballista örökösei ezért úgy határoztak, hogy engedélyezik egyes speciális emléktárgyak gyártását szigorú minőségi és arculati feltételekkel. Ennek eredményeképp jött létre az úgynevezett PUSKÁS10 kollekció, s az idén ősztől, a Puskásfilm bemutatásával egy időben kezd működni Puskás Ferenc hivatalos honlapja, a Puskas.com, amely a család felügyelete alatt engedélyezni hivatott a különféle emléktárgyak gyártását és forgalmazását.

 

Könyvbemutató az Urániában - Leonardo mese, Szomorú vasárnapMegjelent - Szomorú vasárnapMegjelent - Leonardo da Vinci meséiFilmünk bemutatója az ENSZ Holokauszt EmléknapjánKönyvbemutató az Urániában - Szerelmesek kalauza, Micsoda útjaid voltak nekedKönyvbemutató az Urániában - Réka meséiMegjelent - R. Kiss Kornélia: Micsoda útjaid voltak neked - Vallomások Cseh TamásrólMegjelent - Igaz Dóra: Réka és az influenza, Halmai László rajzaivalMegjelent - Igaz Dóra: Réka oltásra megy, Halmai László rajzaivalMegjelent legújabb könyvünk - Nagy Endre: Szerelmesek kalauzaAz Ocskay film legújabb bemutatója AmerikábanARISTON 2009, PartnertalálkozóARISTON 2009Az Ocskay film újabb bemutatója Los AngelesbenAz Ocskay Lászlóról készült filmünk újabb bemutatója Amerikában: WashingtonKészül "A föld sója" című filmünkFilm készül Esterházy JánosrólA Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus sajtóközleményeBartha Beatrix-Lénárt István: Kamu Kérő - a kaméleon testközelbőlEgri Lajos: A drámaírás művészete6:3 - Az Évszázad mérkőzéseMagyar film kerül bemutatásra a kanadai fővárosbanHivatalos Puskás ajándéktárgyakÉlő történelem - Domonkos MiksaOcskay László története a háborús embermentések tükrébenOcskay László százados, az elfelejtett hős - dokumentumfilmMesélő életek, dokumentumfilmFilmszemle versenyprogramjábanDíszbemutató az UrániábanOcskay film BrüsszelbenForgatókönyv készül az elfelejtett hősrőlKözérdekű reklám a Hundidac szövetség számáraBefejeződött az Élő történelem című film forgatása