Bemutatkozás      Hírek      Árajánlat   
6:3 - Az Évszázad mérkőzése

 

Önmagában kézenfekvőnek tűnik, hogy illene Magyarországon is megjelentetni minden idők egyik leghíresebb futballmeccsét, a ma már klasszikus londoni 6:3-at, amelynek ráadásul mi vagyunk a főszereplői (azaz a világhírű magyar játékosok a hősei), a történelem azonban úgy alakult, hogy mindmáig soha nem volt hozzáférhető idehaza a meccs teljes filmje, sem VHS kazettán, sem DVD-n. Aki látni akarta a legendás felvételt, az vagy megnézte a Magyar Televízióban az egyetlen hivatalos vetítés alkalmával 1996 karácsonyán vagy megrendelte az angliai kiadást az Interneten keresztül.

A Vox Nova Kft. ötlete alapján Puskás Ferenc emlékének ápolását elsőrendű céljának tekintő Puskas.com Kft. (Puskás Ferenc örököseinek a cége) kiadásában sikerült megjelentetni végre Magyarországon a legendás meccset, „Az Évszázad mérkőzését” 55 évvel a londoni győzelem után.

A DVD-n részben felújított digitális képet használunk, kétnyelvű, választható feliratokkal, ismétléssel, szakértők magyarázatával, illetve eredeti kommentárral, amelynek nyelvét a néző választhatja meg – a kivitel és a csomagolás is exkluzív minőségű. Olyan, etalonnak számító, klasszikus kiadványra törekedtünk, amelynek ott a helye minden magyar család polcán a sport iránti érdeklődéstől függetlenül, hiszen immár kultúránk történelmileg értékes darabja a 6:3, a meccset tartalmazó DVD pedig jelentőségében vetekedhet a mindenhol illendően ott lévő Petőfi- vagy Jókai-kötetekkel.

 

Sajtómegjelenések:

A sport.ma.hu cikke

A Bulvár Sport cikke

MTV: A Nap-kelte vendége Szepesi György és Szöllősi György

Az origo cikke

Az sg.hu cikke

Az MNO cikke

A KultúrPart cikke

A Szabadság cikke

A Lánchíd Rádió cikke

Az xlsport cikke

A Hír TV cikke

A Blikk cikke

A Metropol cikke

Az MLSZ cikke

A Népszava cikke

 A stop.hu cikke

 

Könyvbemutató az Urániában - Leonardo mese, Szomorú vasárnapMegjelent - Szomorú vasárnapMegjelent - Leonardo da Vinci meséiFilmünk bemutatója az ENSZ Holokauszt EmléknapjánKönyvbemutató az Urániában - Szerelmesek kalauza, Micsoda útjaid voltak nekedKönyvbemutató az Urániában - Réka meséiMegjelent - R. Kiss Kornélia: Micsoda útjaid voltak neked - Vallomások Cseh TamásrólMegjelent - Igaz Dóra: Réka és az influenza, Halmai László rajzaivalMegjelent - Igaz Dóra: Réka oltásra megy, Halmai László rajzaivalMegjelent legújabb könyvünk - Nagy Endre: Szerelmesek kalauzaAz Ocskay film legújabb bemutatója AmerikábanARISTON 2009, PartnertalálkozóARISTON 2009Az Ocskay film újabb bemutatója Los AngelesbenAz Ocskay Lászlóról készült filmünk újabb bemutatója Amerikában: WashingtonKészül "A föld sója" című filmünkFilm készül Esterházy JánosrólA Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus sajtóközleményeBartha Beatrix-Lénárt István: Kamu Kérő - a kaméleon testközelbőlEgri Lajos: A drámaírás művészete6:3 - Az Évszázad mérkőzéseMagyar film kerül bemutatásra a kanadai fővárosbanHivatalos Puskás ajándéktárgyakÉlő történelem - Domonkos MiksaOcskay László története a háborús embermentések tükrébenOcskay László százados, az elfelejtett hős - dokumentumfilmMesélő életek, dokumentumfilmFilmszemle versenyprogramjábanDíszbemutató az UrániábanOcskay film BrüsszelbenForgatókönyv készül az elfelejtett hősrőlKözérdekű reklám a Hundidac szövetség számáraBefejeződött az Élő történelem című film forgatása